A Lavyl Auricum két fajtáját ismerjük: a Lavyl Auricum Sensitivet és az alkoholos változatát. Ebben a cikkben az alkoholos változattal kapcsolatos tapasztalataimról mesélek. A Lavyl Bodyról azonban eddig még nem esett szó. Ez utóbbi egy olyan készítmény, mely megelőző hatású minden olyan problémára, melyet a Lavyl Auricummal kezelhetünk. Ajánlott minden fürdés után bekenni a testet Lavyl Body krémmel, hiszen azon felül, hogy hidratálja a bőrt, szerkezetét is regenerálja, kondicionálja. A Lavyl Body gyulladást csökkent és fájdalmat is csillapít. Ez a készítmény csak 200 ml-es kiszerelésben kapható. A továbbiakban szintén egy személyes tapasztalatomon keresztül mutatom be a Lavyl Auricum alkoholos változata és a Lavyl Body együttes alkalmazását különféle izombántalmak kezelésére.
Aki sportol, az tudja, hogy edzésből is megárt a sok. Ezt fiam 15 évesen tanulta meg, sajnos saját kárán. Mikor elhatározta, hogy konditerembe fog járni, nagy lelkesedéssel várta az első edzést. Mindent beleadott, de túlhajszolta magát és ennek következtében teljesen kimerülten és combjait fájlalva tért haza. A combjai kemények voltak, mint a kő. Nem törtem sokat a fejem, hogyan segítsek rajta, egyből eszembe jutott a Lavyl Auricum és a Lavyl Body krém. Egy percen belül már hoztam is őket.
Először is befújtam a fájós testrészeket Lavyl Auricummal, majd miután megszáradt, a Lavyl Body krémet finoman bemasszíroztam a combjába. Húszpercenként elvégeztem ezt a műveletet, összesen körülbelül háromszor és a harmadik alkalom után a fájdalma teljesen elmúlt. A következő edzést újra nagy lelkesedéssel várta és a kezdeti kellemetlenség, a Lavylitesnek köszönhetően, nem vette el a kedvét.