A Lavyl Auricum Spray öngyógyítást serkentő, fájdalomcsillapító, gyulladásgátló, gomba- és baktériumölő, vírusinaktivátor, sejtregeneráló hatásáról már a legelső bejegyzésemben is szó esett. Természetes hatóanyagai sok esetben meglepően gyorsan fejtik ki hatásukat és gyakran meglepetést is tartogatnak, hiszen a várt eredményen felül teljesítenek. Mielőtt belekezdenék a történetbe, hogy hogyan is javult meg látásom a spraynek köszönhetően, el kell mondanom, hogy teljesen véletlenül jöttem rá arra, hogy a Sensitive spray akár látásjavulást is képes produkálni.
Egy nap a tükör előtt készülődve észrevettem, hogy arcomon apró pöttyök jelentek meg. Szerencsére mindig számíthatok a joker kártyámra: a Lavy Auricum Sensitive sprayre és ez alkalommal is úgy döntöttem, hogy kijátszom. Arcom mindkét oldalára fújtam 1-1 puffot, természetesen a szemeimet becsukva, és ezt naponta ismételgettem. 4-5 nap után a pöttyök kezdtek eltűnni, így tudtam, hogy jó úton haladok, de amit ezután tapasztaltam, arra egyáltalán nem számítottam…
Körülbelül 1-2 hét után, hogy elkezdtem a sprayt arcomon alkalmazni, ahogy a konyhaasztalnál ültem megszokott helyemen, úgy éreztem, mintha jobban látnám a TV-t, mint korábban. Időközben a pöttyök teljesen eltűntek arcomról, ennek ellenére folytattam a spray használatát és már a szemeimre is fújtam belőle. Látásom folyamatosan javult és kb. 2 hónap után már egyáltalán nem volt szükségem szemüvegre. Le sem tudom írni, mekkora élmény volt hosszú idő után újra felismerni a TV-ben szereplő színészeket szemüveg nélkül. Ráadásul újra használhatom 15 éves dioptriamentes napszemüvegemet. Vajon még hány kellemes meglepetést okoznak még a Lavylites csodaszerei?